Bizonytalanságkezelés tréning

Kedves Érdeklődő!

Kinek ajánlom a tréninget? Azoknak, akik többet akarnak tudni magukról és hatékonyabbak akarnak lenni élethelyzeteikben és szabadon akarják megélni magukat.

A tapasztalatom azt mutatja, hogy a bizonytalanság valójában nem létezik, csak önmaga törekvéseinek felvállalásában gátolt szorongó ember. Saját élményemből van tapasztalatom a fejlődésről, a megnyugvásról, önmagam felvállalásából megszülető szabadságról.

A tréning fő célja:

A tréning révén a résztvevő találkozhat önmaga által gerjesztett szorongásával, bizonytalanságával, megtanulhatja annak kezelését, valamint fejlesztheti önmaga elfogadását, az önérvényesítését.

A tréning folyamat célja:

Társas helyzetben belenézve más emberek által tartott tükörbe, saját szenvedésen keresztül eljutni a bátor önmegvalósításhoz.

A belső bizonytalanság felszabadítása a „nincs mitől félni” érzése megszerzésén keresztül.

Mivel nem vagyunk egyformák ezért kétszer egy naposra tervezem, lesz akinek egy nap is elégséges, és akad olyan is akinek a kettő is kevésnek bizonyulhat.

Időtartam:                 2×1 nap (2×8 óra, összesen 16 óra)

Létszám:                     10-18 fő

A tréning díja:             60.000 Ft+ÁFA

Kedvezmények: 15% kedvezmény 2018. október 10-ig történő jelentkezés esetén, vagyis 51.000 Ft + ÁFA. Diákoknak 20% kedvezmény, vagyis 48.000 Ft + ÁFA.

Igény esetén hétköznap is (magánszemélyeknek is cégeknek is)!

Jelentkezni itt a honlapon, a vege@elitkft.hu e-mail címen, illetve a 06209575448-as számon lehet.

Időpontja:              2018. október 27. (szombat) és 2018. október 28. (vasárnap), mindkét nap 9:00-18:00 óra között.

Igény esetén hétköznap is (magánszemélyeknek is cégeknek is)!

Helyszín: 1066 Budapest, Dessewffy utca 18-20., D18 Irodaház

Jelentkezés: Itt a honlapon, a 06-20-9575-448-as telefonszámon vagy e-mailen vege@elitkft.hu

Üdvözlettel: Végh József